4. Rész ~ Itt az igazság pillanata

~Harry szemszöge~
Egy és fél napja fekszik bent Ana a kórházban. Viola mesélte igazából, hogy régebben is vagdosta magát, de most nagyon sok vért vesztett. Meg valamilyen betegségről is volt szó. Több orvos is említette.
Niall és Viola összejöttek azóta, és már nyilvánosságra is hozták... Hát, igazából szerintem ha Ana ezt megtudja, nem lesz jobban. Legfeljebb rosszabbul.
- Hallod, beszélhetnénk? -jött oda Niall hozzám.
- Aha. Na mi van? -kérdeztem mikor arrébb álltunk.
- Te tudsz valamit? Mármint Anabella-ról. Hogy miért vágta meg magát? Vagy hogy miért pont 'Perfect'-et vésett a kezébe? Vagy hogy egyáltalán mi az, hogy van valamilyen betegsége? És miért nézett rám úgy mikor elment? Hazz, veled beszélt. Tudom, mert hallottuk Viola-val. -a francba. El kell neki mondanom. Még ha Ana haragudni is fog rám.
- Niall. Te kit szeretsz? Viola-t vagy Annabella-t? -tettem fel neki a kérdést. Megdöbbenve nézett rám.
- Hát... igazából nem nagyon tetszik Viola. Csak rám akaszkodott. És nem is teszik. Annyira az ellentéte a nekem tetsző lányoknak. Ana pedig Viola ellentéte. És Ő nekem az, aki teszik. Elveszi az eszemet. A mosolya, a kék szemei. Ami amikor szomorú, még kékebb lesz. De Harry, nem tudom, hogy most mi lesz. Viola belém csavarodott. De én nem szeretem. Egyszerűen... Kikészít.
- Hát, erre csak azt tudom mondani, hogy Anabella azért ment el, mert szerelmes beléd, és akkor nyitott be rátok, mikor csókolóztatok. Zokogva találtam rá, mikor elindultalak megkeresni titeket. Majd a fürdőbe mesélte el az egészet, miközben a sminkjét újra csinálta. A többit meg szerintem tudod. -néztem bele mélyen szemeibe.
- És szerinted... hogy adjam tudomására ezt az egészet? Vagy... Khm.. érted.
- Én a helyedben tettekkel tudatnám vele. -majd folytattam volna, de nem tudtam, mert a főorvos leszólított.
- Mr. Styles. Egy pillanatra legyen szíves. -hívott magához.
- Igen? Van valami Anabella-val?
- Nos. Anabella már felébredt, így  egy órája már bent van nála egy pszichológus. Még nem tudom mikor végeznek. De remélem minél hamarabb. Ezután már haza is mehet. Az állapotát illetően még egy hétig pihenjen, s majd utána tovább folytathatja a munkát. Amúgy, mellesleg a lányom nagy rajongója önnek... esetleg eshet arról szó, hogy kaphatok egy aláírást? -fejezte be mosolyogva.
- Öhm... persze. -majd aláírtam a felém tartott papírt- akkor. Köszönünk mindent. -majd sarkon fordultam, s visszasétáltam a többiekhez.
- Na mi van? Mit mondott az orvos? -nézett rám aggódó szemekkel Niall.
- Azt, hogy Anabella már fent van körülbelűl 1-1 és fél órája, s azóta egy pszichológus van bent nála. De miután végeztek, haza is jöhet, de még egy hétig pihennie kell, aztán utána folytathatja majd a munkát. Ennyi. Körülbelül. -majd miután befejeztem a kis monológomat, nyílt a kórterem ajta, amelyben Ana is van... vagy volt... ahj... mindegy. Egy középkorú nő lépett ki az ajtón, majd még utoljára mosolyogva visza nézett a helységbe, aztán velünk szembe fordult.
- Jó napot. Dr. Dark Rebeka, pszichológus. Melyikük Niall Horan? -nézett körbe mind az ötünkön.
- Én lennék. -állt fel Niall. Rebeka elé lépett, majd Niall vállát megveregette, s így szólt.
- Hát, remélem egyszer okosabb leszel, mint most. Sok sikert. -majd sietősen elment. Niall homlok ráncolva nézett maga elé, majd csalódott arccal leült, és töprengett. Eltelt 5 perc, mikor egy régen hallott ismerős hangra eszméltünk fel.
- Sziasztok. -köszönt Ana. Utcai ruhát viselt. Karja pedig be volt kötve. Niall felpattant a helyéről, és megölelte Anabella-t. De mivel ő nem gondolta ezt, gondolom főleg nem Niall-tól, ezért először értetlenül, homlok ráncolva nézett maga elé, majd hirtelen elmosolyodott, s a sporttáskát ledobva kezéből szorosan viszonozta az ölelést.

***

~Anabella szemszöge~

Hát, igazából mit is mondjak?
Megúsztam a magyarázkodást a betegségeimről, legalábbis idáig. Viola meg egyszerűen mióta eljöttük a kórházból, durcizik, amit meg is értek. Mivel nem szólok hozzá. De megérdemli. Harry nagyon furán viselkedik, próbál a kedvembe járni, sőt, van amikor egy 'Bocsánat' féle pillantással ajándékoz meg a visszapillantó tükörből, aminek okát nem is igen értem, sőt, tőle ez szokatlan... Nagyon nagyon szokatlan. Nos, a Szöszit pedig nem tudom mi lelte, de odafigyelő, kedves meg minden.
- Oh, majd elfelejtettem. Ana, nehogy azt hidd, hogy majd ezt ennyivel megúszod. Még otthon szépen leülünk, és megbeszélünk mindent. Rendben? -kérdezte Harry.
- Oké. -húztam el a 'k' betűt. Ahj.. ki kell valamit találnom.
- És majd én még szeretnék bejelenteni valamit. -szólalt meg a Szöszim. Ja, igen. Ma is oltárian belezúgtam. Nem is értem, hogy tudja elérni azt, hogy minden nap beleszeressek. De ebből a dologból hogy magyarázom ki magamat? Nincs mese. Az igazat kell tudniuk. Amíg haza nem értünk, abban a pár percben mindenki gondolkodott. Fáj, hogy Viola átvert. Fáj, hogy Niall nem szeret, vagy viszonozza az érzelmeimet. Fáj, hogy nekem sose lesz normális életem. Minden fáj. Az, hogy a szüleim rám se hederítenek. Meg minden.
- Ana, valamikor be is jössz? -kérdezte Lou.
- Ja, igen, persze. Csak elgondolkodtam. -szálltam ki a járműből.
- És amúgy miért tetted ezt magaddal? -szembe fordított magával, s mélyen szemembe nézett. Nem bírtam állni tekintetét, ezért az enyémet elkaptam. Nagyon szégyellem magamat miatta.
- Ezt Lou... nehéz lenne nekem most elmagyaráznom... Ez... Most... Én... -dadogtam össze-vissza.
- Jó. Nem gond. Egyszer úgyis el fogod mondani. Csak most még nem állsz készen rá. Semmi gond -mosolyog rám, mire én kedvtelenül bólintok- Na, gyere. Menjünk be, mert megfagysz ebben az egy szál pólóban és dzsekiben. -fog karon, és elindulunk be a házba. Az előtérben felakasztom a dzsekimet, majd táskámat hanyagul ledobom a földre. Szandálomat levéve lábaimról a helyükre rakom, majd a konyhába elindulva meghallom, ahogy a fiúk és Viola beszélgetnek.
- Figyelj, az lesz a legjobb, ha szakítunk. -hallom meg a Szöszim hangját.
- De én nem akarok. Mindig minden Anabella körül forog, és már elegem van. Nekem te kellesz. Fogd fel Niall! -üvölti Niall-nak Viola. Majd hallom, ahogy dühösen trappolva kilép a konyhaajtón, majd tekintetével meglát engem.
- Mi történt Viola? -hangom cérna vékonynak hallatszik.
- Pfuuu!! Miattad szakított velem Niall! Remélem most boldog vagy, te kis csitri! Whuu! -kiabálja arcomba Viola.. majd olyat tett, amiért nagyon megharagudtam. Viola a karjáról letépte a karkötőt, amit még ő adott nekem, mielőtt kiköltöztünk volna Londonba. Majd pofon vágott. De olyan hévvel, aminek nyoma fog maradni. Akkorát csattant az arcomon, hogy ezt én neki soha az életbe nem fogom tudni megbocsájtani.
- Ezt hogy merted?!
- Nagyon könnyen te kis jött ment! -majd megint elcsattant még egy pofon. Könnyes szemmel pillantottam rá, majd fejemet megrázva kiszaladtam az udvarra. A hintaágyra felülve egyszerűen elsírtam magamat. Az egész életemet ezzel az egésszel elrontottam. Francnak kellett volna eljönnöm Londonba. Az egész egy nagy hülyeség volt. Nagyon naív voltam, hogy elhittem mindent Viola-nak. Még hogy nem akaszkodik rá? Aha. Persze. Egyszerűen senki sem ért meg. Ha meg is ért, akkor csak idézőjelben. Persze, hogy csak a hírnévért, és a pénzemért akartak velem barátkozni. Elmondtam Viola-nak mindent, ami velem kapcsolatos. Tuti, hogy holnap már tele lesz velem az internet, és az újságok. És ami a legrosszabb, hogy ez ellen nem tudok mit tenni.
A terasz ajtó nyílt, így gondolkodás nélkül felpattantam a hintaágyról, majd ruhástúl, mindenestül beleugrottam a medencébe. A víz rohadt hideg volt, de ez érdekelt a legkevésbé. Felúsztam a felszínre, vettem egy mély levegőt, majd a víz alá merültem. Épp hogy égni kezdett a tüdöm levegőhiány miatt, mikor két erős kar ragadta meg a derekamat, s húzott ki a felszínre. Niall-al találtam magamat szembe.
- Szia. -erőltettem magamra egy mosolyt. Nehéz volt.
- Szia. -húzta Ő is féloldalas mosolyra ajkait- Gyere, mert meg fogsz fázni. -majd egy pillanatra elgondolkodott- Vagy inkább fagyni. -kezdett el kihúzni a medencéből. A vízből kiérve vettem én is észre, hogy tényleg nagyon fázom. Egy törölközőt elővettem a kinti kis szekrényből, majd odadobtam a Szöszimek. Megköszönte, majd magamnak is elővettem egyet, s áttekertem vele a testemet.
- Gyere, üljünk le, kicsit beszélgessünk. -kulcsolta ujjait enyémre Niall. A pillangóim felébredtek, s furcsa érzés kerített határába. Nagyon furcsa. Leültünk, s Niall komolyan nézett szemeimbe- Anabella, én ezt már régebben is el akartam mondani, csak... közbe jött egy csomó minden. Fotózások, koncertek, interjúk satöbbi. Én nem akartam össze jönni Viola-val, mert nem őt szeretem, hanem mást. -mikor ezt kimondta, annyira féltékeny lettem, hogy... pfhuu...
- És ki az? -kérdeztem meg végül félve.
- Tudod, valaki nekem egyszer azt mondta, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel adjam tudatára. Hát, tessék. -fejezte be, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Elkezdett felém közeledni, miközben mindketten egymás szemébe nézve el nem szakítottuk tekintetünket egymásétól. Niall egyszer csak lepillantott számra, majd vissza, a szemeimbe nézett. Megállt egy pillanatra, hogy mit szólok, de nem ellenkeztem. Hiszen minden álmom Ő volt. Ki más? Csakis őt akartam. Senki mást. Őt szerettem. Még most is szeretem. Mindig is szeretni fogom. Soha sem akarok mást. Csakis Ő kell nekem. Csakis Ő. Nem érdekelt most semmi.
Elkezdtem felé közeledni, ami neki egy igent jelentett. Éreztem ajkaimon, s a bőrömön leheletét.
- Szeretlek, Anabella. -motyogta számra, s olyan hévvel húzott magához, hogy megcsókolhasson, amilyennel még senki sem tette.
- Én is. Nagyon nagyon Szeretlek, Szöszim. -suttogtam bele a csókunkba, mire Niall széles mosolyra húzta ajkait.

3. Rész ~ A múlt visszatámad

A mai nap volt az a nap, amikor is... bevallom saját magamnak, hogy én Szerelmes vagyok Niall Horan-ba. De Ő mást szeret. Neki más kell. De kezdjük a legelején. Ma reggel úgy keltem fel, hogy ez egy jó nap lesz. De... nem úgy végződött. Mivel ma van Viola szülinapja, nagyon izgatottan jött le a konyhába. Ma lett 21 éves.
- Boldog szülinapot! -ugrottam nyakába, és nyomtam egy nagy puszit arcára.
- Köszönöööm!!!
- Gyere, készen van a reggeli!
- Köszi! -mosolygott rám, miközben elé raktam egy tányér gofrit.
- Figyelj, el kell valamit mondanom. Az van, hogy... -kezdtem volna bele monológomba, de Vio félbeszakított.
- Igen, tudom. Senki sem látja, csak én, úgyhogy nyugi. Szerelmes vagy.
- Igen, de nem akárkibe... Istenem, megbabonázott. Amióta megláttam, és megöleltem. Valami felkavarodott bennem. Nem tudom, hogy pontosan mit érzek. Azt tudom, hogy szerelmes vagyok belé. Meg minden... Ahhhj...
- Öhm.. amúgy ki az?
- Niall. -motyogtam, és amint kimondtam, megint eszembe jutott az ölelése. Az illata. A szemei. A szöszi haja- De kérlek ne mondd el senkinek.
- Kisujjeskü.
- Kisujjeskü. -Éppen az esti ruhákról beszélgettünk, mikor csengettek.
- Maradj csak, kinyitom majd én. -pattantam fel a székemről. Mikor kinyitottam, kicsit meglepődtem. - Sziasztok. Hát ti? Úgy volt, hogy csak délután jöttök. -engedtem be a négy fiút. Styles egy puszit nyomott orcámra, míg többiek inkább csak megöleltek. A szöszi viszont bővitett egy puszival is.
- Igen, csak szétuntuk az agyunkat otthon, szóval... -kezdett bele Lou a monológjába, mikor hirtelen elkezdett barátnőm sikongatni a konyhában, mi meg homlokráncolva néztünk a helység felé.
- Anabella!!! Pók! Ááá! Wááááá!!! -sikongatott.
- Megyek. -kiáltottam fejcsóválva mintha csak látná- Ti menjetek be a nappaliba, én addig lenyugtatom. -invitáltam őket beljebb.
- Kösz. -mosolygott rám Niall. Azok a szemek. A dús ajkai... a... Na várjunk csak! Én ezeket a gondolatokat ki kell hogy űzzem onnan bentről. Nem Szerethetem Niall-t. Tuti hogy Ő sem szeret... Sőt! De vajon... hány kockája lehet? Istenit már Anabella!
- Wááá!!! -sikoltott barátnőm, amivel azt is elérte, hogy felocsúljak bambulásomból.
- Megyek már! -kiáltottam, és elindultam a konyhába. Mikor bementem, egyszerűen lesokkoltam. Egy óriás pók (5-6 cm) nézett velem farkasszemet.
- Ááá! -sikoltottunk egyszerre mikor megindult felém a kísértetiesen hatalmas kúszó mászó izé bogár. - Ana! Csinálj már valamit! -sipákolt barátnőm.
- Fiúk, ki a legbátrabb közületek? Jézusom, ez mit csinál? Úramistem, mi ez már, ez tud futni! Wááá! -futottam be a nappaliba, felugorva a fotelba, mire a fiúk kérdőn néztek rám.
- Pók! A konyhába! Hatalmas! Fut meg minden! Farkasszemet nézett velem! Fúj már!
- Most tényleg ezen kiakadtatok? Egy póktól? És ha nem lennénk itt? Mi lenne? -kérdezte röhögve a szöszi. Hmm.. ez tetszik. Szöszi. - Szöszi, inkább menj és csapd le vagy mit tudom én. Fogadd örökbe.
- Hey! Szöszinek csak a haverjaim szólíthatnak! -horkant fel, mire én felhúzott szemöldökkel néztem rá. Ezt nem mondja komolyan! - Jó, jó! Megadom magam. De csak te! Most pedig férfiasan távozok és leütöm azt a pókot. -majd felállt és elindult- Hahh... még ilyet! Egy lány Szöszinek hív! Kikérem magamnak. -szítkozódott. Hallottam, ahogy megáll a konyhaajtóban, majd eláll a lélegzete. Én ránéztem a 3 fiúra, akik fetrengtek szó szerint a röhögéstől.
- Öhm... izé. Jól vagytok? -kérdeztem meg tőlük- Jó. Én most azthiszem elmegyek. Puszi! -kiabáltam, miközben megfogtam ridikülöm pántját, majd átlósan átejtettem vállamon. Még mielőtt bárki is reagálhatott volna, gyorsan kiléptem a füllett időbe, ami nem nagyon vall Londonra, de ma igen meghaladta a 30-32 fokot a levegő. Felraktam egy napszemüveget, majd a kocsimba beülve a klímát beindítva elindultam. Még be kell szereznem egy-két dolgot estére. Kaja, egy kis alkoholt is vettem, fagyit, ami Viola partiján alapvető dolog. A bevásárlóközpontban komolyan mondom annyian megbámultak, hogy már azt hittem, hogy valami hiba van rajtam. De voltak olyanok is, akik kedvesen köszöntek, mosolyogtak, vagy odajöttek Hozzám és kértek egy aláírást, vagy egy fotót. Volt egy lány, aki azt is mondta, hogy én vagyok a példaképe, és hogy fogyott már 21 kilógrammot, mert azt akarja, hogy neki is olyan alakja legyen mint nekem. Na most ezen annyira meghatódtam, hogy szorosan megöleltem, és egy puszit is kapott, amit a szülei levideóztak. Még sok sikert kívántam neki, de előtte még elmondtam neki, hogy ne akarjon olyan lenni mint más, mert úgy jó, ahogy van. Éppen elbúcsúztunk, mikor rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. - Bocsánat. -mondtam, és egy rutinmozdulattal fogadtam a hívást.
- Igen?
- Hol vagy?
- Nem sokára otthon. Miért?
- Mert káosz van. A fiúk most annyira itthon érzik magukat, hogy a TV előtt ülve X-box-oznak, két kóla ki van bontva, egymás után isznak. Chips van mindenhol, még ott is, amiről nem feltételeztem, hogy van. És időközönként felkiabálnak. 3, 2, 1. -és kiabáltak- Gyere, csinálj rendet, rád halgatnak. Rám nem.
- Jó. Megyek. Puszi.
- Most mennem kell, és tényleg sok sikert. Szia, viszlát! -köszöntem el. A kocsihoz érve bepakoltam a szatyrokat, és beültem előre a kormány mögé. A telefonomat elővéve benyomtam a hívást, majd 7-et (!!!) csengett, mire felvette a Szöszi. Amúgy tetszik ez a név.
- Niall Horan azonnal hangosíts ki! -kiabáltam bele a készülékbe.
- Máris. Mostmár mind a 4-en tisztán hallunk.
- Mire hazaérek, olyan tisztaságot akarok látni a nappaliba, hogy... jó. Inkább nem kommentelem. Lényeg a lényeg. Nem akarok chipsdarabokat látni. Semmi koszt. És küldök Göndörke egy SMS-t, és abba majd lesz egy két dolog. Féljetek előre. -majd kinyomtam. Gyorsan megírtam az SMS-t, ami annyiból állt, hogy a Szöszi foglalja le az egyik szobában Vio-t amíg mi feldíszítjük a házat. Mikor hazaértem, beléptem a konyhába, lepakoltam, majd átmentem a nappaliba. Csillogott-villogott minden. A négy fiú ott állt a kanapé mögött, s engem néztek. Elismerően bólintottam, majd Niall-hoz sétálva belesúgtam a fülébe hogy mehetnek Viola-val. Fél óra alatt meglettünk a fiúkkal. Lufik, a torta az asztalon, rágcsálnivalók és üdítők is ki lettek téve. A vendégek megérkeztek. Mosolyogva fogadtam őket, majd mindenki elvegyült.
- Felmegyek értük. -mondtam Liam-nek, mikor felindult.
- Oké. -majd felindultam. Tök vidáman benyitottam Viola szobájába, de ott nem voltak. Se a vendégszobába. Majd lassan benyitottam az én szobámba. És igen. Ott voltak. És éppen csókolóztak. Pedig tudta! Tudta nagyon jól! Elmondtam neki! Az ajtót visszacsuktam, majd hirtelen egy könnycsepp kúszott ki a szememből. Végig folyt arcomon, ezzel tönkre téve sminkemet, vidámságomat, mindenemet. Összetört bennem valami. Valami nagyon mély. Nagyon megutáltam Viola-t. Niall-ban pedig csalódtam. Nem is kicsit. De mit tudott volna róla? Mit? Semmit.
- Anabella! Te sírsz? -hallottam meg Harry hangját. Igazából már zokogtam. Harry oda lépett majd szorosan magához ölelt- Mi történt?
- Gyere. -fogtam karon, és behúztam a fürdőbe. Miközben ő a kád szélén ült, én a sminkemet rendbe raktam, és elmondtam neki. Mindent. - De kérlek. Nagyon szépen kérlek. Ne mondd el senkinek. Könyörgöm Hazz.
- Rendben. Megígérem. -Megöleltük egymást utoljára, majd lementünk a lépcsőn. Mosolyt varázsolva arcomra beszélgettem Liam-mel és még két modellel, mikor lejöttek nevetve Niall-ék. Egész este kerültem a társaságukat. Hozzájuk se szóltam. Egy óra fele már csak 6-an maradtunk a nappaliba.
- Jó éjt. -motyogtam, majd felállva a kanapéról elindultam a szobámba. Mikor benyitottam, újra eszembe jutott az a kép. Ahogyan csókolóznak. Egy olyan hely kell, ahol nyugalmam lehet. Felkaptam a kocsikulcsomat meg a táskámat, dobáltam bele tiszta ruhát, majd lefutottam a lépcsőn, és átsétáltam a nappalin.
- Hova mész?
- El innen. Messzire. -mondtam, majd egy fintor kíséretében ránéztem a gerlepárra, akik értetlenül néztek vissza rám. Fogtam magamat, majd kifutottam a kocsimhoz. Beültem, majd elindultam a kedvemc szállodámhoz. Leparkoltam, és a recepciónál lefoglaltam egy szállodát, majd a kártyát átvéve lifttel felmentem a 314-es szobába. Felérve az ajtót bezártam, majd a cuccaimat ledobva az ágyra Bementem a fürdőbe, majd megengedtem a csapot. A kádat féli megengedtem, majd beleültem ruhástúl. Velem szembe egy polc állt. Rajta volt egy penge. Igen, régen vagdostam magam. Vágyat éreztem rá. Felnyúltam érte, majd szépen lassan elkezdtem egy 7 betűs szót a bőrömbe vésni. 'PERFECT'. A vérem folyt a ruhámra, a kád is csupa olyan lett. De ez érdekelt a legkevésbé. Miután megírtam mind a 7 betűt, a penge szépen lassan, de kicsúszott a kezemből, majd földet érve hangosan koppant. Másra már nem emlékszem...

2. Rész ~ A találkozás

1 óra utazás után végre megérkeztem. 10 perc múlva megérkezett Anne is.
- Végre, hogy itt vagy! -szóltam neki, miközben két-két puszival üdvözöltük egymást.
- Gyere gyorsan, mert már várnak minket! -sürgetett- Várj! -állított meg, majd egy kék kendővel bekötötte a szememet- Rendben. Látsz valami? Hányat mutatok?
- Egyet? -tippeltem.
- Oké. Vigyázz, lépcső! Istenit kellet neked magassarkút venned! Ahj... Mindegy is. Na gyere! -húzott maga után.
- Istenem, Anne, mire készülsz? De csak hogy tudd! Nem fogok mégegszer elfogadni olyat, mint egy kocsi! -magyaráztam megállás nélkül- És mostmár csak azért is mondd el, hogy miért kellett egy órát utaznom? Már rég a One Direction-os boltba lehetnék Viola-val ehelyett! Arghh!! -dühöngtem.
- Drágám! Hidd el, ez sokkal jobb lesz, mint egy olyan bolt. Lehet egy kérdésem?
- Mondd! -fújtattam.
- Jó lenne a fiúkkal együtt dolgozni?
- Minden álmom. És ezt te is tudod! Mit tervelsz? Tudod te mennyi pénz és energia amúgy velük dolgozni? Én hozzájuk se érnék komolyan mondom, olyan híresek! Először is tuti nem ismernének egy olyan modellt mint én... -folytattam volna, de egy halk férfi kuncogás megzavart, és mivel már egy ideje álltunk, gondoltam ideje is lenne levenni a kendőt.
- Nem, nem, nem! Ezt nem hiszem el. Anne... ezt mégis... hogy... Úramisten! Nem... ez nem létezik! Ugye most csak szivattok és ők itt csak viaszbábuk vagy tuti hogy ez csak délibáb! Csípjen meg valaki, hátha álmodom! -majd Harry nevetve odajött és tényleg megcsípett. Ilyen nincs! Szóval ez nem csak egy álom! Igen, ott álltak előttem négyen, és mosolyogva néztek rám.
Harry fekete ingben és egy fekete zakóban, Louis egy sima fekete pulcsiban (de mondjuk mi mást is várnánk tőle???), Niall egy szintén fekete ingben rajta fehér mintával, és Liam is egy fekete ingben volt.
- Szia Anabella! -köszöntek. Nekem. Ők. A kedvenceim. A kedvenc fiúbandám. Ők a mindeneim. Ők tartottak életbe. Csak egy mosoly. Csak egy nevetés. Valamilyen vicces cselekedet. Semmi más.
- Úristen. Oké, 20 éves vagyok, de most tuti gyerekes voltam, vagyok, és leszek is. Nézze el mindenki. -túrtam hajamba- Úramisten, Niall, megölelhetlek? -néztem az Ír fiúra, mire ő nevetbe bólintott, én meg odafutottam hozzá, és megöleltem. Jó szorosan. Fejem nyakába fúrtam és belélegeztem illatát. Olyan bódító volt. És akkor történt, hogy valami életre kelt bennem. Valami furcsa érzés kerített hatalmába. Hirtelen mindent elfelejtettem, és akkor ott azt a pillanatot megörökítettem.
- Oké, akkor mostmár mi is csatlakozunk. -szólalt meg Louis, és jöttek ők is. Így már 5-en ölelkeztünk. És most pechem volt. Ugyan is én voltam középen. És annyira nyomtak a fiúk, hogy a végére alig kaptam levegőt.
- Eh-légh leszh. -próbáltam megszólalni.
- Ja. Öhmm.. bocsi.. csak.. -próbált magyarázkodni Niall.
- Nem gond! -nevettem el magam- Igazából jól esett. Úgyhogy köszönöm. -mosolyogtam rájuk, majd találkozott a tekintetem Niall-éval. Tengerkék szeme csillogott mint a nap. Megnyugvást és örömöt láttam benne.
- Amúgy Anabella, ugyanolyan híres vagy itt Londonban is, mint Írországban. Szóval... jobb vigyáznod. -mondta Liam. Most ezt hogy érti?
- Ezt nem értem. -szólaltam meg egy kis töprengés után.
- Gyere, majd elmagyarázzuk. -ragadta meg a karom Anne, és egy gyönyörű szobába vezetett minket. Ott volt egy asztal, rajta tele finomsággal. Sütik és üdítők minden mennyiségben.
- Foglaljatok helyet. -mutatott az asztalra egy idősebb férfi. Gondolom ő lehet a fiúk menedzsere.
- Szóval tehát. Arról van szó, hogy te, Anabella együtt kell hogy dolgozz egy ideig a fiúkkal. Fotózások, interjúk, koncertek, divatbemutatók satöbbi.
- Értem. Tehát akkor így mi öten -muattam körbe a fiúkon illetve magamon- dolgozzunk együtt, és amit maga mond, azt én csináljam velük? -néztem rá döbbenten.
- Körülbelül. Ana, figyelj. Email-ben elküldök mindent, a kocsiban pedig hívj és beszélünk. Minden rendben lesz. Oké?
- Oké.
- Akkor mi most itt hagyunk titeket. Egyetek, igyatok kedvetekre, és beszélgessetek. -majd hosszú kínos csend után megszólalt Niall.
- Khmm... Anabella, nem vagy éhes? Nekünk legalábbis Anne azt mondta, hogy csak reggelizni reggeliztél. És hogy nem eszel? Vagy...? -kezdett el kérdezősködni, miközben beleharapott egy browni-ba. Én elnevettem magam, és az arcom a kezembe temettem, majd azzal a mozdulattal beletúrtam hosszú loboncomba.
- Niall. -néztem rá- Én ilyeneket nem ehetek. És nem is ihatok.
- Akkor itt van víz. Azt ihatsz. Vagy nem? -rakott elém egy üveg vizet Harry.
- Fiúk. Egy nap kétszer étkezhetek. Akkor is vagy salátát, vagy párolt zöldséget. Vagy ha szerencsém van, akkor egy kis grillezett húst. Ami pedig a vizet illeti. A mai adagomat már megittam. Szóval... ma már nemigen ehetek és ihatok semmit.
- Dehát ez természet ellenes egy fiatal szervezettel szemben. Vagy nem? -nézett  rám Louis. De, az. Kivéve ha modell vagy és ha van egy betegséged is.
- De, igen, ez az. -mondtam nekik.
- Haver, az nem lesz sok? -szólt egy kis idő után Harry Niall-re. Éppen az 5. csokitorta szeletet kezdte enni.
- Igen, Niall, amúgy mennünk kéne. -szóltam én is rá.
- Oké, oké. 2 perc. -mondta. Én addig hátranyúltam a táskámért, és kivettem belőle a sminkestáskám. Tuti, hogy elkenődött a sminkem.
- Ahjj... annyira nem értem a mai nőket! -szólalt meg hirtelen Niall, mire én rápillantottam, miközben kihúztam a szememet.
- Na és miért?
- Mert smink nélkül is szép az összes lány. Legyen kicsit erősebb, vagy soványabb. Alacsony vagy magas. Pattanásos vagy nem. Hosszú szőke vagy rövid barna haj. A smink amúgy sem segít semmin. Lényegtelen igazából. Legalábbis nekem. -mondta Niall a magyarázatot.
- Tehát neked mindegy, hogy milyen egy lány. Csak a belső számít. -értelmeztem a mondanivalóját.
- Pontosan. De miért fiúk, nem?
- De. Szerintem is. -mondta Harry.
- Oké, ha ezt megtárgyaltuk, indulhatunk? -szóltam közbe.
- Menjünk. -mondták egyszerre, mire összeröhögtek.
***
- Hova is megyünk pontosan? -kérdezte Niall.
- Hozzám.
- Azon belül?
- A házamba.
- Ajj... nem úgy érte...
- Tudom, hogy hogy értetted. Nyugi. Elég, ha én tudom. -majd ahogy ezt kimondtam, eszembe jutott Viola. Basszus! A fenébe! Elfelejtettem barátnőmet!
- Basszus! -nyúltam a táskámhoz, miközben a telefonomat kerestem.
- Baj van? -kérdezte Liam.
- Nem. -válaszoltam szűkszavúan és idegesen. A tárgyat a kihangosítóba raktam, kikerestem barátnőm számát, és tárcsáztam.
- Anabella Sarah Emilia Scott! Hol vagy már az Isten szerelmére! -üvöltött barátnőm a kihangosítóból.
- Viola, neharagudj, 10 perc és ott leszek két meglepetéssel. Ígérem, ezek kárpótolnak. És ne üvölts, mert beszakad a kihangosítón keresztül a dobhártyánk.
- Kik vannak még veled? Ana, mondd el. Tudod, hogy utálom a meglepetéseket!
- Igen, tudom. De ennek tényleg nagyon örülni fogsz. Öltözz fel szépen, és tedd magad rendbe. Jó?
- Oké. Puszi.
- Puszi. -tettem le- Huh... ennyivel megúsztam... -motyogtam leginkább magamnak- Oké. Fiúk, az van, hogy. A barátnőm, Viola nem adott más lehetőséget, minthogy találkozzatok. Hatalmas rajongótok. És ma mentünk volna el az 1D-s boltba... Szóval, ja... Azért remélem nem fogja leszedni Harry fejét.. ajhh..
- Mi van a fejemmel? -mikor belenéztem a visszapillantóba, láttam, hogy a fejét fogja, miközben hülye arcot vág. Na, és pontosan ezért imádja barátnőm Hazza-t.
***
Hahh! Túléltem a mai napot... nagyon jó volt. Mondjuk Viola 10 percen keresztül ölelgette és puszilgatta szét Styles-t.
- Öhm... Viola, gyere egy kicsit, jó? Hozzunk Harry-nek és a többieknek egy kis innivalót. Oké? -szedtem le róla.
- Oké.
- Köszönöm Ana. -tátogta Harry.
- Anabella, szerintem hívjuk meg a fiúkat a szülinapomra! -kezdett bele a konyhába barátnőm.
- Nem rossz ötlet. -adtam egy puszit arcára.
- Fiúk, Viola és én arra gondoltunk, hogy eljöhetnétek velünk megünnepelni Viola 21. születésnapját.
- Hol is lesz pontosan? -kérdezte  Niall.
- Itt. És csak a cégből jön még pár lány. Ennyi.
- Oké. Mikor lesz?
- Jövőhét csütörtökön.
- Mi itt leszünk.
- Mi is.
- Rendben. Akkor majd hívlak titeket. Jönnek értetek, vagy hazavigyelek titeket? -kérdeztem Louis-t.
- Már itt vannak. -mosolygott rám.
- Jó. -viszonoztam- Akkor sziasztok! Jó éjt! -köszöntem el tőlük. 
- Hali! -intettek majd ki is léptek az éjszaka sötétségébe. Niall még utoljára visszanézett rám, mélyen belefúrta szemeit enyémbe, s mosolyogva intett, majd ő is kiment a kapun, s beült az autóba.

1. Rész ~ Egy új élet kezdete

- Ahj... hugi, annyira hiányozni fogsz! -ölelt át szorosan bátyám.
- Te is nekem. -adtam egy puszit neki, miközben mögötte egy haverja próbált szerelmes pillantásokat vetni ránk.
- Jack, ne akard, hogy megforduljak! -horkant fel a még mindig engem ölelő férfi. Majd amikor Ő lazított szorításán, én is így cselekedtem.
Mástól nem is nagyon volt dolgom igazából elköszönni. Most, kedves blogolvasó, lehet azt hiszed, hogy nincsenek ezek szerint szüleim. De vannak. Csak nem itt. Hanem Horvátországban. Azt hiszem. Mivel ők diplomaták, részben a bátyám nevelt, így az egyik felem lányos, míg a másik fiús. De az azért eléggé bánt még a mai napig is, hogy egyszerűen minden hónapban megdobják a bankszámlámat egy ,,kisebb" összeggel, aztán letudnak rólam. És most mindenki azt gondolja, hogy "de hiszen örülnöd kéne, hogy mindened megvan". Igen, örülök is. De azért mégis csak a szüleim. És ha a mai napot vagy hónapot nézem, akkor... Igen, kereken egy éve, hogy személyesen találkoztunk volna. Egy héten egyszer, ha beszélünk skype-on. De már nem is igen érdekel. Lehet hogy csak jót akarnak nekünk, de ez már túlzás. Mindegy is.
- Anabella! Figyelsz te rám? -lengette meg arcom előtt szeretett bátyám a kezét.
- P-persze. Igen. Hogyne. -dadogtam. És igazából nem is figyeltem, hanem a múltban ragadtam. Igen. A múlt. Amikor is először volt pasim. Aztán először csókoltak meg. Majd először dobtak is.
- Ana. Megint nem figyelsz! -,,szidott" le imádnivaló bátyám.
- Na, jó. Nem, nem figyeltem, mert elmerendtem a múlton. Jesszusom! Már ennyi az idő! Le fogom késni a gépet! És már Violet is várhat. Úristen! -pánikoltam be. Nos, igen. Rossz tulajdonságom, hogy mindenhonnan elkések. Vagy tovább alszok, vagy tovább sminkelem magamat, vagy csak egyszerűen tovább eszem a reggelim. Ajj, legjobb barátnőm már biztosan vár rám.
- Akkor én most azthiszem megyek. -szólaltam meg. Utoljára megpusziltam Fred-et, aztán bementem a reptér nagy világába. Gyorsan becsekkoltam, majd megkerestem Vio-t. Az ellenőrzőkapun már átment. Én is átmentem, aztán gyorsan felhúztam a szandálom, a kosárkából elvettem a cuccaimat, és futottunk a gépre. Amit szerencsésen elértünk. A gépen a helyünket megtalálva én beültem az ablak mellé, barátnőm pedig a mellettem lévő helyet elfoglalva a táskájából kivett egy kis dobozt.
- Ez mi? -kérdeztem tőle. Ő felnyitotta, és benne kettő kisebb karkötő volt. Az egyiken egy kulcs, míg a másikon egy lakat lógott. Kivette mindkettőt a kis dobozból. Majd a kulcsosat nekem adta.
- Ana, ezt azért kapod, mivel ugye elköltözünk. De. Ez most egy ilyen barátság karkötő. És csakis a fellépéseknél veheted le. Meg persze fürdésnél. Semmikor máskor. Mert ez jelképezi a bárátságunkat. És ha majd esetleg ne adja Isten, történik velünk valami Londonban, akkor ezzel megigérjük, hogy örökké segítünk egymásnak. Mindenben. Rendben? Örökké?
- Örökké. -válaszoltam neki. Majd odaadta az övét, hogy tegyem fel neki. A műveletet befejezve cseréltünk, majd egy perc múlva az én csuklómon is ott díszelgett a gyönyörű aranyozott bizsudarab, rajta a kulccsal.
- Köszönöm. -zártam szorosan karjaim közé.
- Izé, szívesen, és örülök hogy örülsz, de... Ne folyts meg! -nevetett fel barátnőm, mire én lazítva szorításomon elengedtem.
***
Pár óra utazás után végre megérkeztünk Londonba. A csomagjainkat átvéve kifele indulunk a reptérről. Kerített barátnőm egy taxit, majd a járműbe helyeztük csomagjainkat, és beszálltunk hátulra. A taxisnak bediktáltam a címet, és elindultunk Londonba.
Óh... még nem is említettem, hogy minek tanultam. Igazából egy híres modell vagyok, legalábbis Írországban annak számítok. És most leginkább emiatt költözök el barátnőmmel Londonba. Egyrészt divatváros a modellek szempontjából.
Holnap fogok menni néhány fotózásfelkérésre, illetve délután Vio-val pedig elmegyünk felfedezni a várost, és közben pedig majd vásárolunk is.
- Megérkeztünk! -állt meg hirtelen egy ház előtt a taxis. Miután kifizettük a fuvart, a csomagjainkkal együtt elindultunk a házhoz. A táskámban kotorászva a keresett tárgy végre a kezem közé került, így a kaput kinyitva beléptünk az előkertbe. A ház igazából kívülről nem is olyan szörnyű. Szép barackos árnyalatban pompáznak a falak, az oszlopok fehér színűre vannak meszelve. Az ajtó elé érve rápillantottam barátnőmre, akinek az arcán izgatottságot véltem felfedezni. A zárba helyeztem a kulcsot, majd elfordítva azt benne kattant egyet a szerkezet, s kinyílt az ajtó. Az előszobába beérve felakasztottuk a kis farmerkabátunkat a fogasra, majd beljebb menve két oldalt volt egy-egy nagyobb bejárat. Jobbra volt a nappali, míg balról a konyhába lehetett bemenni.
- Jujj, de szép! -virult Vio.
- Igen, valóban. -értettem vele egyet. A falak violás lilás árnyalatban pompáztak. A nappaliba érve egy kanapét, két fotelt, és egy dohányzóasztalt pillantottam meg először. Majd jobban szemügyre véve a falon lógott egy plazma TV, képek, és üres képkeretek. Volt még a helységben könyvesszekrény, polcok, növények. A függönyök fehérek voltak, sötétítő pedig nincsen, mivel redőny állt rendelkezésünkre. Az ablakon kinézve pedig egy szépen elrendezett kert látható. Virágok, megnyírt bokrok, és rügyező fák voltak ültetve. Aztán megpillantottam egy medencét is.  Körülötte napozóágyak és székek voltak kitéve. Majd egy hintaágyat is láttam.
- Ana, a konyha gyönyörű, szintúgy az étkező is! -jött be Viola a nappaliba.
- Oké, megyek én is megnézem. -átsétáltam a konyhába. Hát, Vio tényleg nem túlzott. Itt a falak már inkább barackosabb árnyalatban tündököltek. Mosogatógép, hűtőszekrény, tűzhely, és polcok tele poharakkal. A szekrényekben gondolom tányérok s edények találhatóak. Egy hatalmas vagy inkább hosszú bárpult zárja körül a helységet. Jobbra pillantva szembetaláljuk magunkat az étkezővel. Üvegasztal, közepén egy váza, benne egy csokor liliom, és 6 szék. Tényleg nagyon szép, ahogy barátnőm említette.
- Anabella! Nézzük meg a szobákat s a fürdőt is. -lépett be barátnőm a konyhába.
- Menjünk. -mosolyogtam rá, mire ő azt viszonozta.
***
Igen, este 10 óra és még nem igen végeztünk. A fürdővel kezdtük a berendezkedést, majd átmentünk a konyhába. Míg Viola elment bevásárolni, én kitakarítottam. Aztán jött a nappali. Ott is feltakarítottunk, és berendezkedtünk.
Majd a végére hagytuk a szobákat. Már mindkettőt kitakarítottuk, és már csak ki kell pakolnunk a dobozokból s bőröndökből. Én már nagyjából végeztem, de azt nem tudom, hogy Vio hogy áll. Gyorsan elmegyek egy 3-4 perces tusolásra, aztán inkább le is fekszem. Holnap úgy is korán kell kelnem.
***
- Csak 5 percet! -nyöszörögtem, amikor érzékeltem, hogy csörög a telefonom- Na, jó, most vagy ajánlom, hogy fontos legyen, vagy leteszem, de meg fogja bánni még az, aki zaklat! -mormogtam- Igen? -fogadtam a hívást.
- Anabella! Kelj, mert el fogsz késni! -hallottam meg bátyám ideges hangját. Basszus!
- Oké, oké! Nyugi! Már megyek is! -majd megszakítottam a hívást. Gyorsan kipattantam az ágyból, hajatmostam, megszárítottam azt, és jöhetett a ruha. Egy rövid farmernadrág mellett döntöttem, és egy haspolót választottam mellé. Igazából mindegy is, csak az utcán legyen elfogadható. Ugyis át kell öltöznöm. Most q sminkre szántam több időt. Alapozó, korrektor, majd egy matt púderrel lefixáltam az arcomat. Most csak egy cicaszemet csináltam, mert nem igen volt kedvem valami füstösebb sminket készíteni. Még kihúztam a vízvonalam, és a számra tettem egy kis ajakápolót, majd egy erősebb színű Lip Lainor-el megrajzoltam és kitöltöttem az ajkaimat. Egy picit megigazítottam a szemöldökömet is. Igazából ez 10 percesre sikeredett, így időbe voltam. Felkaptam egy kis farmerkabátot, amit elsüllyesztettem a táskámba, és a szobámból kiérve lefutottam a konyhába. Elővettem egy kis párolt zöldséget a hűtőből, amit még este raktam félre, majd enni kezdtem. A modellkedésben egy rossz dolog van. Nem ehetek azt, amit csak úgy találok vagy akarok. Párolt zöldség, saláta, egy héten egyszer egy kis grillezett hús. Összeségében körülbelül ennyi. Meg még ugye a betegségem miatt ihatok egy nap egy liter vizet. De se többet, se kevesebbet. Mivel Vio még biztos húzza a lóbőrt, ezért gyorsan írtam egy lapra neki egy kis szöveget, aztán felvettem a szandálomat, majd a táskámat felkapva elindultam a menedzseremmel megbeszélt helyre.
***
Smink, ruha, cipő, vaku, ne így állj, jobbra, balra, fel, le, kicsit fordulj, ne úgy, igen, jó, mosoly, nagyobb mosoly, tökéletes!
Körülbelül így telt a címlapfotózás. Ezután Anne-val, átmentünk egy divatújság fotózására. Az inkább volt elfogadhatóbb, sőt, még a fotós is kedvesebb volt, és tapasztaltabb. Jelenleg egy menyasszonyi katalógusnak kellettek sűrgősen modellek, és engem választottak, majd Anne-val abba is bele mentünk, hogy ezentúl én legyek a fő modell. Ami annyit jelent, hogy a legtöbb ruhát nekem kell bemuatatnom. Miután itt is végeztünk, már délután 2 óra volt.
- Na, akkor most pedig kapsz valamit! -szólt titokzatosan menedzserem a kocsiban ülve.
- Annyira imádom a meglepiket! Úúú! Mi lesz az?
- Helyesbítek! Kettőt! -nyomogatta telefonját egy piros lámpánál.
- Még jobb! -virultam fel ezután a fárasztó nap után.
15 perc után megállt egy autókereskedés mellett Anne. Amiben kifejezettem drága Audik sorakoztak. Hát, oké.
- Anne, ugye nem? -néztem rá meglepetten.
- Amelyiket csak akarod! Gyerünk, gyerünk! -tapsolt kettőt. Hát, oké.
A sorok közt sétálgatva egyre szebb és szebb Audik sorakoztak fel egymás után. Majd megpillantottam a sor legvégén egy fehér terepjárót. Gyönyörű volt. Egyszerre bele is szerettem. Odasétáltam majd kinyitottam a vezetőüléshez tartozó ajtót, és beültem. Hátul az ablakok el voltak sötétítve, szintúgy a csomagtartónak az ablaka is. Légkondi, fűtés, autómata váltós, tetőablak, LCD/TFT érintőképernyő, és akkor szerettem bele mégjobban, mikor beindítottam a kocsit. Megbőgettem, és... úramisten! Csodás hangja van!
- Na? Tetszik? -kopogott be az ablakon Anne. Kiszálltam, majd megpillantottam mögötte egy 35-40-es éveiben járó férfit.
- Nagyon!
- Erick, kérlek kicsit ismertesd ezt az autót nekünk.
***
- Viszlát, és köszönünk mindent! -köszöntünk el Erick-től. Végre van egy saját autóm, ami csak az enyém!
- Na, itt vannak a kulcsok. Papirjaid itt vannak?
- A kocsidban vannak a táskámban.
- Oké. Akkor hozd és még majd beszélnünk kell.
- Oké. -a táskámat kivéve Anne kocsijából visszamentem hozzá. A kezembe nyomott egy cetlit. Egy cím volt rajta.
- Ezen a címen meglepetés 2 lesz ott. Na, menjél, ott találkozunk. Jó vezetést! -majd két puszi után beültem a gyönyörűségembe, és elindultam a megadott helyszínre.

Prológus

Mikor betöltöm a 20-at, Írországból Londonba költözök, hogy ott építsem fel karrieremet.
Egy munkafelkérésnél a lány megismeri a One Direction tagjait, Harry-t, Niall-t, Loust-t és Liam-et. Viszont a közös munka közben elkezd valamivel többet érezni Niall iránt.
Időközben azt sem tudja eldönteni, hogy elmondja e nekik az egyik legnagyobb titkát, amit csak a bátyja tud? És az nem már, minthogy súlyos pajzsmirigy beteg, és tinikorában kialakult nála a vérzsír is, így ezáltal szív betegnek is bizonyul.
Vajon hogy fogja ez élete zűrös időszakát megélni?
Sikerül normális körülmények között közölni a fiúkkal a titkát?
Vajon Niall is érez valamit a lány iránt? Vagy Ő csak barátként tekint rá?
És Anabella miért veszik össze annyira barátnőjével, hogy elköltözzön?
Ha érdekel, tarts velem!