2016. ápr. 26.

Sajnálom!

Sziasztok!
Nos, mint ahogy láthatjátok, már 04. 10.-e óta nem volt rész... amiért nagyon röstellem magamat. De van rá nyomós indokom. Ami, nagy részben a suli. Aztán a családdal is foglalkoznom kell, természetesen. Majd még ezen a héten az is a nyakamra zúdult, hogy lehet, hogy jövőhéten meg fogják műteni a lábamat. Ma az egész délutánomat a korházban töltöttem, mivel megvizsgálta az orvos a lábaim. És eléggé nagy az esély rá.
Mellette meg van még egy óriási problémám. Ihlet hiányom van... ami kifejezetten rossz, és undorító tud lenni. Magát a részt már fejben körülbelülre összeraktam, de egyszerűen nem tudom se papírra vetni, sem pedig Word-be megírni.
Nos, tehát tényleg nagyon sajnálom. De én is emberből vagyok, és nekem is vannak problémáim. És ha hosszú részt szeretnétek, akkor bizony ez ezzel együtt jár.
Illetve, az utóbbi napokban kaptam egy díjat, amit nemsokára ki fogok rakni.
Szóval, puszillak és ölellek titeket :
                                           Xxx Sarah

2016. ápr. 2.

5. Rész ~ Neked nem lehet gyereked!

A tegnap este volt életem legeslegjobb napja!
Az, hogy Niall szerelmet vallott, egyben nagyon meglepett, de nagyon örültem is. Este még nagyon sok ideig fent voltunk, és az összes együtt töltött időt kihasználtuk, mert valahogyan éreztük, hogy a következő napon nem igen lesz rá lehetőségünk. És nagyon jól éreztük.
Reggel arra keltem, hogy valaki a nyakamat apró puszikkal lepi el. Mivel a nyakamon nagyon csikis vagyok, sőt, a hasamon is, elkezdtem visítozni.
- Sss, szerelmem. Lehet, hogy te már fent vagy, de a többiek még alszanak. -hallottam meg Szöszim rekedtes hangját. Halkan felkuncogtam, mire széles mosoly terült el arcán.
- Mikor keltél fel? -kérdeztem meg, miközben játszottam hajával.
- Úgy egy órája. Violet már elment. A fiúk pedig még alszanak. Ha csendben maradsz, hallani fogod, ahogy Louis felettünk horkol. -majd pár másodperces csönd után szakadtunk a röhögéstől. Én már könnyeztem a sok nevetéstől, és fogtam a hasamat, amikor Niall hirtelen leesett az ágyról. Na, itt már olyan felsőfokú röhögőgörcsöt kaptam.
- Nhe-nhem... bí-bíromhh... abbah... hagynih... -próbáltam valamit összehozni. Aztán azt vettem hirtelen észre, hogy Niall egy csókkal próbál elhallgattatni.
- Ez a te mobilod? -kérdezte Ni, mikor elkezdett üvölteni Zara Lasrssontól az Uncover dal a  telefonomból. Bólintottam, majd az éjjeliszekrényemről elvettem a készüléket, s megdöbbentem a nevet elolvasva. Anya.
- Szia kislányom, hogy vagy? -fogadtam a hívást.
- Ohhh... voltam én már jobban is. -utaltam arra, hogy utálom, hogy ha hív, és zavar. De nem esett le neki.
- Na, miért mi a baj? Elfogyott a pénzed? Akkor apáddal rakunk fel még... -folytatta volna, de közbe szóltam.
- Nem. Nem veszitek észre magatokat már?! Elegem van ebből! Mindig ugyan az! Jajj, kislányom elfogyott a pénzed? Ja, nem? Akkor nem tudok segíteni! Vagy amikor Nem, most tárgyalásom lesz még itt ezzel meg azzal, ne várjatok hétvégére, mert inkább lemondjuk! Most mondd meg őszintén, mikor volt úgy egy ünnep, amikor négyen összeültünk, és együtt töltöttünk egy kis időt? Mikor? Talán 14 éves voltam. Vagy 13? Már nem is érdekel. Nem is ez a lényeg. Elegem, vagyis tudod mit, elegünk van ebből az egészből Frederico-val. Mindig ugyan az a lap esik ki a paklipól. Na nekem erre a hétre elegem is lett belőletek. Akkor hívjatok, ha nem a pénzről tudtok beszélni. Hello. -tettem le, majd eldobtam az ágyra. Niall kezeit éreztem meg derekamon.
- Jól vagy? -lehelte nyakamba a szavakat.
- Igen. -suttogtam.
- Alkalmas azt mondanom, hogy éhes vagyok? -kérdezte meg, s közben maga felé fordított.
- Niall, te mindig éhes vagy. Te kis Ír manó. -böktem meg orrát, majd pimaszul megcsókoltam- Na, gyere, kapsz enni. -kezdtem kihúzni a szobámból.
- Jó reggelt! -köszönt Harry és Liam, mikor leértünk a konyhába.
- Nektek is. -köszöntem én is, de Niall megcsókolt. Aztán megint. Majd megint. Majd két különböző köhögés zavart meg minket. Az asztal felé fordultunk, és engem tuti, hogy elöntött a pír.
- Ana, milyen szép színed van. Csak nem napoztál már? -kérdezte szemtelenül Harry egy nagy mosoly kíséretében.
- Göndörke, pofa be! -vágtam neki vissza, és nem bírtam megállni, hogy ne lengessem meg felé középső ujjam- Inkább egyed tovább a reggelid.
Niall hirtelen már az asztalnál ült, és rakott magának 5 palacsintát, 3 gofrit, 2 piritóst, meg egy kis rántottát is láttam. Éppen tejszínhabot és Nutellát rakott a gofrira, mikor megszólalt Liam telefonja. Intett, hogy mindjárt jön, majd kisétált a teraszra. Én addig elkészítettem a modellkedésem egyik kedvenc ételét, a gyümölcssalátámat. Ebből annyit ehetek, amennyit akarok. És ezt szeretem benne.
Mikor meglettem vele, leültem az asztalhoz, és enni kezdtem. Liam addigra már vissza is ért.
- Srácok, majd be kell mennünk a stúdióba. Fel kell vennünk néhány dalt.
- Hányra? -kérdezte Hazz.
- 10 órára.
- Oké. Addig még van 2 óránk.
- Ana, szól a telefonod. -szólt Ni. A pulthoz mentem, ahol korábban hagytam. Anne volt az.
- Szia, hogy vagy? -kérdeztem tőle, mikor felvettem.
- Anabella, rohadt nagy gond van! Azonnal amilyen gyorsan csak tudsz, be kell jönnöd! Alex sürgősen beszélni akar veled! 9-re legyél nagyon gyorsan nála! És ne késs! -mondta ki egy szuszra, majd kinyomott. Mi van? 8:30 van. És meg még nem vagyok sehol.
- Bassza meg, Alex! -futottam fel a szobámba. Gyorsan vettem elő tiszta fehérneműt, meg egy egyberuhát, amihez egy telitalpú cipőt húztam. Felvettem mindent, majd gyors sminket csináltam. Egy natúr lett most csak felrakva rám. Szájfény, és korrektor. A hajamat hagytam a vállamra omlani, felkaptam egy táskát, beledobtam a pénztárcámat, telefonomat, zsepit, meg amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz. A kocsikulcsot felkapva lefutottam, már amennyire tudtam a cipőmtől.
- Hova mész? -kérdezte Niall és Harry egyszerre, mikor leértem.
- 9-re be kell érnem. Valami fontos dolgot kell megbeszélnünk a főnökkel.
- Be tudsz minket is vinni? -kérdezte Liam.
- Kaptok 5 percet. -majd mind a 4 fiú eltűnt előlem- A kocsiban leszek. Siessetek, mert elmegyek 5 perc múlva. -majd nyugalommal kimentem, és beültem a kocsimba. Két és fél perc múlva egyszerre ült be a kocsiba mindenki.
- Akkor mehetünk? -néztem hátra. Bólintottak, majd elindultunk.

*** 

- Szervusz, Anabella. Hogy vagy? -köszönt Alex.
- Jó napot, és köszönöm, nagyszerűen. -mosolyogtam rá.
- Foglalj helyet. Kávét vagy vizet?
- Egy pohár víz jól esne, köszönöm. -majd a titkárnője le is tette elém.
- Szóval, mint tudod, te vagy a legjobb modellünk, Sophie mellett.  És mint tudod, mert gondolom tudod, hogy holnap utazott volna ki Párizsba, egy fotósorozatot szeretett volna készítettni. De sajnos beteg lett. Így arra gondoltunk, hogy neked kellene kimenned helyette. Szóval. Kérdés esetleg?
- Szerintem nincsen akadálya ennek. -válaszoltam.
- Örülök is. A másik pedig, amiről beszélni szerettem volna veled. Az az, hogy ez lesz az utolsó fotózásod. -mondta ki nyugodtan ezt a mondatot. A rémálmom mondatát.
- És miért? Ok nélkül nem bocsájthat el. -néztem rá összezavarodottan.
- Két oka van ennek, Anabella. Ugye hónap elején mindig elküldöm a modelleket kivizsgálásra. És a te orvosod felvilágosított arra, hogy az egészséged miatt nem folytathatod ezt a szakmát. Tudom, hogy ez az életed. De mostmár nem. Sajnálom, de az egészségedet nem kockáztathatjuk. Súlyos szívbeteg vagy, Anabella. Ezt miért nem mondtad el korábban? -nézett rám szomorúan, és kicsit dühösen Alex- Nem szabad kockáztatnod az életedet. Neked nem ilyen diéta kell, hanem teljesen más, Anabella. Ma délben vár a korházban az orvosod. Ki fog vizsgálni. A papírokat holnap délután 3-kor fogjuk aláírni Anne-val. Nem akarok ellenkezést. Hidd el, így jobb lesz. Most pedig akkor köszönöm, hogy erősítetted a csapatunkat. Remélem jól érezted itt magadat. További sok sikert az életedhez, Anabella. -kezdett búcsúzkodni főnököm.
- Én köszönöm, hogy szem előtt tartottad ezt az egészet, Alex. Köszönöm, hogy ide tartozhattam. Köszönök mindent. -öleltük meg egymást. Majd utoljára rámosolyogtam, és kiléptem az irodából. Hát, minden korszak egyszer lezárul, de helyette mindig megnyílik egy új is.
Kedves MÚLT, köszönöm az eddigi leckét. Kedves JÖVŐ, készen állok.

***

- Szia Anabella. Hogy érzed magad? -köszöntött Dr. Hunt.
- Remekül. Vagyis... attól eltekintve, hogy most rúgtak ki, remekül.
- Gyógyszereket szeded rendszeresen?
- Igen, de már fogyóban vannak, szóval ha írnál fel receptet, azt megköszönném. -válaszoltam.
- Na, gyere, ülj fel ide. -mutattot a fehér ágyra. Fel is ültem, miközben a vérvételhez szükséges eszközöket pakolt ki mellém.
- Tehát. Most vért fogok venni, és akkor most egy teljeskörű vizsgálatot fogunk elvégezni, hogy Párizsban semmi gond ne legyen. Ne mozogj! -majd le is vette a vért- Fél órát várnod kell, addig szolgáld ki magadat. Egyél, és igyál. De cukrosat! -rakta hozzá, és a pultra mutatott, mivel oda voltak kikészítve az ételek. Vagyis víz, és nutella. Nyami!
- Végre ehetek Nutellát! -jutott eszembe.
- Pontosan. Felőlem az egész üveget megeheted! -nevetett fel, mikor látta, hogy kiéhezett szemekkel vizsgálom az üveget- Ó, majd elfelejtettem. Ne egyél egyszerre abból az elején sokat, amit idáig nem ehettél. Hidd el, szerintem nem akarsz egész éjjel a WC felett görnyedni -poénkodott, de aztán amikor visszanézett a munkájára, fura és szomorú arcot vágott. Majd felkapva egy papír köteget kirohant a kórteremből. 2 perc sem telt bele, mikor megcsörrent a telefonom.
- Szia Szöszim. -mosolyodtam el, mikor meghallottam hangját a telefonból.
- Hol vagy? -kérdezte.
- A kórházban tömöm magamat nutellával. -válaszoltam, majd elképzeltem, ahogy először aggódó, majd fura, majd megint aggódó fejet vág.
- Hol? Miért vagy kórházban? Milyen nutella? Ana, mondd el!
- Figyelj. Ezt így most nem fogom tudni, mert mindjárt visszajön az orvosom. De amint hazaérek, mindent elmesélek. Ígérem. És ne aggódj. Semmi baj nincs, oké? Most csak nyugodj le, pihenj kicsit. 1 óra múlva otthon leszek. Szeretlek Niall.
- Oké. Én is szeretlek, hercegnőm. -majd kinyomta a hívást.
- Anabella, nem szolgálhatok jó hírekkel. -lépett be az ajtón idegesen Dr. Hunt.- Figyelj. Ülj le szerintem. Mert biztos, hogy ki fogsz akadni. Sőt. -fogta a fejét. Itt már nagyon megilyedtem. Még sosem láttam ilyennek.
- Mi a baj? Mi történt? -kérdeztem félve.
- Anabella. Neked... neked nem lehet gyereked. -nézett rám szomorú tekintettel. A szemeim megteltek könnyel, nem akartam elhinni ezt.- A szervezeted semmi féle képpen nem erős egy baba kihordásához. Ha ki is hordod 8 hónapig, nem biztos, hogy te túlélnéd. Nagyon kevés esély lenne rá. -itt már zokogtam. Nekem nem lehet gyerekem? Mit fog szólni Niall? El fog hagyni. Senkinek sem kell egy olyan nő, aki nem tud megszülni neki egy gyereket. Pedig minden álma ez volt neki. Egész este erről áradozott. Nincs munkám, nincs életem. Nincs semmim. Nem lesz senkim. Biztos, hogy haza kell mennem Írországba. Nincs más választásom. Elmegyek holnap Párizsba, majd onnan hazautazok. Ez lesz a megoldás.
- Kaphatnék erről egy papírt? -néztem rá mikor le tudtam valamennyire nyugodni.
- Természetesen. Tessék. És tényleg sajnálom. Vigyázz magadra. -köszönt el, majd én kiléptem a szobából. Összedtem minden bátorságomat, majd hazaindultam. Mindent ki kell hogy tálaljak a fiúknak. Ez nem maradhat így. 
Mikor beléptem a házba, a bőröndjeimet, cuccaimat, mindenemet ott találtam összerakva a nappali közepén. Az asztalon egy levél volt.
"Még ma költözz el. A kulcsot tegyed le. Violet"
Hát, ez marha jó. A saját házamból? Nem is érdekel. Ha így akarja, akkor így lesz. A dobozokat kipakoltam a csomagtartóba, a bőröndöket pedig a hátsó ülésekre raktam be.  A kulcsot a lábtörlő alá betettem, majd a kocsiba beülve összeszedtem magamat. A táskámból előkotortam a telefonomat, majd kikerestem a keresett számot, s már hívtam is.
- Szia hercegnőm, mi újság? -köszönt vidáman Niall. Ha jól hallottam, éppen Xbox-oztak a többiek. Én pedig elindultam a kocsival.
- Niall, otthon vagy? Vagy otthon vagytok? -kérdeztem sírós hangon.
- P...persze. De mi történt? Baj van?
- Ennél nagyobb már nem is lehetne. Ez életem legrosszabb napja, Niall. Odamehetek hozzátok?
- Persze, gyere nyugodtan. Majd mindenre találunk megoldást. Nyugodj meg, rendben? Nem lesz semmi baj. Oké, hercegnőm? -kérdezte nyugodtan.
- Rendben. Ha te mondod, biztosan így lesz. Akkor 10 perc. Szeretlek.
- Én is. -majd kinyomtam. A rádióban éppen a fiúk száma ment, amikor megérkeztem hozzájuk. Pfhuu.. tele van a közös házuk kamerával. Éppen egy bőröndöt szedtem ki a kocsiból, mikor hallottam hogy kinyílik a kapu. Hátra fordultam, és megláttam egy... Egy testőrt? Igen, azt.
- Szép napot, hölgyem. Szabad tudnom a nevét? -kérdezte mély és rekedtes hangján.
- Anabella Sarah Emilia Scott. Niall barátnője. -válaszoltam meg a kérdést.
- Ohh... akkor adja csak oda a csomagját, majd én viszem.
- Köszönöm.
- Jajj, én buta! Még be sem mutatkoztam! Rick vagyok, a fiúk egyik testőre. Nagyon örvendek. -fogtunk kezet.
- Engem pedig Anabella-nak szoktak gyakrabban hívni. -vázoltam fel a három keresztneves nevemet. Nos, igen. Fred is, és anya meg apa is más nevet akartak, így mind a hármat megkaptam- És én is szintúgy örülök. -mosolyogtam felé- Köszönöm a segítségét, de innen már egyedül mennék, ha nem lenne gond. -húztam kicsit hamis mosolyra számat. Hihető volt, az biztos.
- Semmi gond. Viszlát! -majd eltűnt valahol hátul a kertben. Hát, oké. Mielőtt megnyomtam volna a csengőt, megint eszembe jutott minden. A betegségem, hogy nem lehet gyerekem, nincs állásom, és holnap utazok Párizsba. Ez remek. Pompás nap volt a mai, az biztos. Könnyes szemmel nyomtam meg a csengőt. Mikor Niall meglátott, ott az ajtóban sírva, bőrönddel, rögtön magához ölelt.
- Jó, ne sírjál. Semmi baj. Megoldunk mindent. Gyere be. -majd megfogta egyik kezében a bőröndöm, a másikban pedig még mindig engem ölelt.
- Szia Anabella, képzeld... -kezdte volna a monológját Liam, de mikor meglátott, azonnal abbahagyta az egészet.
- Liam, kérlek ezt vidd fel a szobámba. Köszi. -mondta Niall Liam-nak.- Mi is felmenjünk? -kérdezte, mire én bólintottam egyet erőtlenül. Niall a térdhajlatomhoz nyúlt, és úgy vett fel, mint egy menyasszonyt. Miután letett az ágyára, ő is mellém feküdt.
- Niall, lehet hogy most meg fogsz utálni. De ezteket el kell mondanom. Még 13 éves koromban diagnosztizálták nálam a vérzsírt. Ami szívbetegséget jelent. De nálam egy évvel később súlyosodott az egész. Kiderült, hogy nem csak középfokú szívbeteg vagyok, hanem hogy a pajzsmirigyem sem a legjobb állapotban van. -csuklott el a hangom- De ez nem minden. Ma ugye behívott Alex az irodába, és azt mondta, hogy az utóbbi időben egyre rosszabbodtak az eredményeim, így már csak egy Párizsi fotózáson kell részt vennem, aztán... Aztán ennyi volt. Vége az egész karrieremnek. -itt már Niall karjaiban zokogtam.- Így elküldött ma délre egy kivizsgálásra. És ott Dr. Hunt levette a vérem, majd egy alapos kivizsgálás után kiderült, hogy... hogy én nem... Várj kérlek. -majd a könnyeimet törölgetve felálltam, és a táskámból kivettem a papírt, amire rá volt írva, hogy nem tudok megszülni egy gyermeket. Niall felállt, majd odajött hozzám. A kezébe adtam a papírt, én meg leültem az ágyára. Újra sós könnyek áztatták arcomat, ő pedig csak állt ott, s olvasta a papírt.- Megértem, ha ezért el akarsz hagyni. Úgyis holnap elutazok Párizsba, onnan pedig majd visszautazok Írországba. Az lesz a legjobb mind a kettőnknek. Szia. -megpusziltam arcát utoljára, majd fogva a bőröndömet szomorúan lefutottam a lépcsőn. Harry, Liam és Louis, mikor hallották, hogy lejövök, gondolom a konyhából jöttek ki.
- Sziasztok. -szomorú mosollyal néztem végig hármukon, majd mikor hallottam, hogy jön lefele a lépcsőn Niall, én kiléptem a házból. A kocsimba gyorsan visszaraktam a bőröndömet, majd a volán mögé beülve elmentem egy szállodába reggelig.